Minden korban jelen van a mozaik, nem véletlen.
A mozaikművészet története messze visszanyúlik az időben, egészen az ókori Mezopotámiáig, ahol az első mozaikokat agyagból készítették. Ezeket a korai mozaikokat színes mázzal bevont agyagkúpok alkották, amelyeket nedves agyagba nyomtak, hogy geometrikus mintákat hozzanak létre. A legrégebbi ilyen mozaikokat az uruki Vörös Templomban találták, és ezek a berlini Pergamon Múzeumban láthatók. Ezek az agyagmozaikok inkább a kerámiára emlékeztetnek, mint a később megszokott kő- vagy üvegmozaikokra.
Az ókori Egyiptomban is készítettek mozaikokat, bár ezek kevésbé voltak elterjedtek. Az egyiptomi művészet más erőteljes műfajai mellett a mozaiktechnika háttérbe szorult.
A mozaikművészet következő állomása Kis-Ázsiában volt, ahol a gordioni mozaikok az i. e. 8. századból származnak. Ezek a padlómozaikok színes kavicsokból készültek, és geometrikus mintákat ábrázoltak. Az európai művészetben a görög mozaikok voltak az elsők, amelyek fekete-fehér kavicsokból készültek és geometrikus mintázatúak voltak. Az i. e. 5. századból származó mozaikokat Olünthoszban találták, amelyek figurális jeleneteket és geometrikus kereteket ábrázolnak.
A makedón fővárosban, Pellában talált mozaikok különösen híresek. Az 1953-ban elkezdett ásatások során előkerült mozaikok geometrikus mintázatúak, és kavicsokból készültek. Az igazi szenzációt azonban a jeleneteket ábrázoló mozaikok jelentették, amelyek különböző jeleneteket, például oroszlánvadászatot ábrázolnak.
Az új mozaikkészítési technikák az i. e. 3. században jelentek meg, amikor a művészek apró, színes kőhasábokat kezdtek használni. Ezeket a mozaikokat „opus tessalatum”-nak, azaz „kockás mű”-nek nevezték. Amikor a hasábok nem négyzetesek, hanem négyszögletesek voltak, a mozaikot „opus sectile”-nek hívták. Az új technikák lehetővé tették a finomabb részletek kidolgozását és a képszerű megjelenítést. Az egyik leghíresebb mozaik, amelyet Szószosz készített, a „Felsöpöretlen szoba” című padlómozaik, amely a lakoma után a padlón szétdobált szemetet ábrázolja.
A mozaikművészet a bizánci korban érte el csúcspontját. A bizánci mozaikok főként vallási témákat ábrázoltak, és gyakran arany háttérrel készültek, hogy fényesebb és monumentálisabb hatást keltsenek. A bizánci mozaikok technikai és művészi szempontból is kiemelkedőek voltak, és a korszak legfontosabb művészeti formáivá váltak.
A mozaikművészet a historizmus és a szecesszió időszakában újra népszerűvé vált. Ebben az időszakban a művészek új technikákat és anyagokat használtak, hogy modern és innovatív mozaikokat hozzanak létre. A szecesszió idején a mozaikokat gyakran dekoratív célokra használták, például épületek homlokzatain és belső tereiben.
A modern mozaikművészet is folytatta a hagyományokat, de új anyagokkal és technikákkal kísérletezve. A kortárs művészek különböző anyagokat, például kerámiát, üveget és fémeket használnak, hogy egyedi és innovatív alkotásokat hozzanak létre. A modern mozaikok nemcsak dekoratív elemekként, hanem önálló művészeti alkotásokként is megjelennek a művészeti világban.